2013. augusztus 27., kedd

2. fejezet ~

Jackson Whittemore


A Justin-nal kötött fogadás több szempontból is fontos volt nekem. Ha be akarok kerülni az egyetemre, jól kell játszanom a sorsdöntő meccsen, és nem utolsó sorban nekem kell birtokolnom a kapitányi címet. Nélküle nem sok esélyem van bármire is. A másik pedig, hogy megmutassam a barátaimnak ki a nagylegény. Eddig csak abban bizonyítottam, hogy hány lányt tudok megkapni egy este alatt, és hánynak jutok be a bugyijába a szövegemmel. Most ezt kihívásnak vettem. Egy ismeretlen szépség kegyeit kell elnyernem. Pont olyan történet kezdete volt ez, mint a mesékben, mikor a hőslovag feladata, hogy megmentse a bajba jutott hercegnőt. A 21. században igazából már nincsenek hercegek sem, és olyan lányok, akik a bezárt kastélyban várják, hogy megmentsék őket, de én azért megkísérlem a lehetetlent...
- Na, azt hiszem nekem küldetésem van. – vállon veregettem a haveromat és már indultam is a kiszemeltem felé. Ő hirtelen már másfele nézett, de én tudtam, hogy észrevett, hiszen le sem tudta venni rólam a szemét. A tömegen veregettem át magam, hogy a közelébe férkőzhessek. Azzal a lánnyal táncolt, akit először Justin kiszemelt. Tényleg csinos meg minden, de nekem túl átlagos. A boszorkányos jelmezről, pedig egyből a matek tanárnő jutott eszembe, ahogyan a tábla előtt csattog a pálcájával, mint egy bibircsókos boszi. A fiúk már gyűltek körülöttük, mint a méhek a virág körül. Leleményesnek kell lennem, és gyorsnak. Az egyik srácnak belerúgtam a bokájába, így arrébb kellett sántikálnia, és végre megnyílt előttem az út. Hátulról közelítettem a zsákmányomra, és a formás fenekére. Az az ördögfarok nagyon izgatta a fantáziámat. Elkaptam hátulról a farok végét és úgy húztam közel magamhoz.
- Felszálltál a pokolból tündérke? – súgtam a fülébe, miközben a jobb tenyerem merészen elindult lefelé a hátsójára.
- Imádom a forróságot és a tüzet, de azért ez a farok még neked is sok. – nevettem rajta, ahogyan az ujjaim között forgattam a kis fekete anyagot.
- Mit szólna az igazgató, ha most látna? – forró leheletemmel már a nyakát súroltam, és tetszett ez a macska-egér szituáció, ami éppen kibontakozott közöttünk. Az arcát nem láttam, de a haja színe még jobban lázba hozott. Még nem feküdtem le egy vörös hajú lánnyal sem, de ezt is majd pótoljuk a jövőben. Most nem húzhatom meg egy darabig, de azt senki nem mondta, hogy nem játszhatok vele. Ajkaim felfelé görbültek és a kezemmel folytattam a feneke simogatását. A kis barátom már most úgy döntött, hogy a dolgok közepébe lendül, de nem akartam magamból hülyét csinálni, ezért elvettem a kezemet a fenekéről, mielőtt még én keverném magam nagyobb bajba.
-  Mit szólna az ördög kisasszony, ha egy kicsit kimennénk és hagynánk a táncot? – súgtam a fülébe, és felső ajkammal súroltam a nyakának peremét. Ez mindig bejön, ha lányokat kell begerjesztenem. Vártam, hogy mit fog reagálni…

Lydia Martin


Nem nagyon akartam az előbb látott Zorro ügyet feszegetni és ezt magamban tisztáztam is, amikor visszafordultam Allison felé, hogy ott folytassuk a táncot, ahol én abbahagytam. Többen is odajöttek és lett egy kis csapatunk is, amitől csak egymásra mosolyogtunk a barátnőmmel. Azt hittem ez a jelmezes buli irtó rossz lesz, de kezdett jónak tűnni. Egészen addig nem is érdekelt az egész külvilág dolog csak a tánc, amikor valaki hátrébb nem húzott a farkamnál fogva. Először azt hittem, hogy egy újabb vámpírnak öltözött nyomi jön ide, de helyette valaki egészen más. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy hátranézzek és ekkor vettem észre azt a srácot, akivel a pultnál találkozott a tekintetünk. Kérdése mosolyt csalt az arcomra.
- Azt mondták izgalmas lesz a dolog, ezért hát jöttem. - válaszoltam a kérdésére, de mikor a keze a fenekemre csúszott nem mondtam már semmit. Két dolog járt a fejemben. Vagy felpofozom vagy elfelejtem az egész ilyen meg olyan dolgot és hagyom neki. Végül a második mellett döntöttem és inkább tovább hallgattam a szavait, majd néha felnéztem Allisonra, aki mással volt elfoglalva, mint velem. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet, de ugyanakkor felkeltette az érdeklődésemet ez a titokzatos idegen.
- Az igazgató nem szereti a vörös színt így rám sem fog nézni. - halkan felnevettem, majd a kérdése miatt úgy döntöttem ideje szembe kerülni ezzel az idegennel. Megfordultam és így ismét belenézhettem azokba a kék szemekbe.
- Nem lenne rossz egy kis... friss levegő. - válaszoltam a kérdésére, miközben a jelmezhez járó kis ördög farkat kihúztam a kezei közül és visszaigazítottam a helyére.
- Amúgy is kezdtek már túl sokan lenni itt. Nincs kedvem még egy vámpírral találkozni, akit elrabol tőlem egy hercegnő. - forgattam meg a szemeimet, majd elszakadva tekintetétől elmosolyodtam egy kicsit és körülnéztem a teremben, hogyan lehet a legkönnyebben és leggyorsabban innen kijutni. Végül csak a hátsó ajtó maradt, mint a lehetőség, mert az elsőnél valami Tarzannak öltözött fiúk táncoltak. Mindenhova akarok menni ebben a percben, csak a dzsungelbe nem. Mikor sikerült összeszedni szétesett darabjaimat riszálva indultam el a kijárat felé, de még előtte megálltam és úgy néztem vissza rá.
- Na gyere Zorro. - félrebiccentett fejjel néztem rá és már alig vártam, hogy kiérjünk ebből a zsúfolt helyiségből.

Jackson Whittemore 

 

 
 

Nem kellett sokat várnom, mert megadta magát, - mint minden lány az én esetemben. – és elindult előttem popóriszálással egybekötve. A szemem, ha akartam, ha nem odavándorolt. Az a formás fenék csak úgy vonzotta a viszkető tenyeremet. Meg kell nevelni az ilyen ördögöt. Persze a vigyort nem lehetett letörölni az arcomról, amikor kiértünk és végre egy kis levegőhöz jutottunk mindketten. Bent lenni már fullasztó volt a sok izzadt szagú ember között. Még egyszer végignéztem rajta, és se szó se beszéd a falhoz szorítottam. Egyik kezemmel a falat támasztottam a másikat a derekára tettem.
- Hol is tartottunk az előbb? – féloldalas mosolyt villantottam rá, és ismét eltűrtem a haját a nyakából. Szerettem a hosszú hajú lányokat, de ilyenkor akár akadály is lehetett belőle. Felgyorsult szívveréssel hajoltam közelebb a vállához. Istenem milyen dekoltázsa volt. A haverom ezt nem is gondolta komolyan. Viccesen könnyűnek tartottam a fogadást. Nem lesz nehéz dolgom abban, hogy meghódítsam ezt a vörös szépséget. Lágyan túrtam bele a finom hajzuhatagba, miközben már csókokkal borítottam a selymes bőrét. Az illata minden érzékszervem felett átvette az irányítást. Orrom lassan dörgöltem hozzá a kulcscsontjához és férfiasan felnyögtem már ennyi érintkezéstől is. A nadrágomban kissé szűkös lett a hely.
- Mi a neved szépség? – súgtam a fülébe, ahogy lassan elértem szélét a hallószervének. A fülcimpájába haraptam és a medencecsontommal előredőltem, hogy a ruhájának anyaga súrolja az enyémet. Aztán elhajoltam és mélyen zöld íriszeibe fúrtam a sajátomat. A szemei egyszerűen rabul ejtettek. Kíváncsi voltam, hogy honnan ismerős ez a szempár, de nem tudtam erre rájönni. Valahogy úgy éreztem, hogy mi már valahol találkoztunk, csak én nem figyeltem fel rá eléggé. Hüvelyujjam begyével letöröltem egy kis koszt az arcáról, és ahogy lefelé haladtam, valahogy elidőztem telt ajkainak tanulmányozásában. Ösztönösen szétnyíltak neki, ahogy az ujjam lassan haladt ajkának íve mentén. A torkomban gombóc nőtt, és nagyot nyeltem ettől az erotikus mozdulattól. Vágytam arra, hogy megcsókoljam itt és most. Elsötétült tekintettel, halkan szólaltam meg.
- Nem vagyok egy jófiú, de most akkor is csókot fogok lopni ajkaidról, ha vissza is utasítasz. – huncut képpel ragadtam magamhoz a kezdeményezést, és lehajolva hozzá először csak lágyan súroltam alsó ajkát a leheletemmel. Finom pusziból, aztán vad csók lett. Szinte a falhoz préseltem a törékeny testét, ahogy egyre mohóban faltam az ajkait, és elvesztünk mindketten a pillanat hevességében. A kezem a derekára csúsztattam, és még közelebb léptem hozzá. Körülöttünk egy idő után egyre hangosabb lett a zaj, mire rájöttem, hogy valószínű többen is úgy döntöttek, hogy friss levegőre vágynak. Kelletlenül, de megszakítottam a csókot, és zihálva elléptem tőle. A pillanatnyi zavart Derek közeledése törte meg. Nem buktathattam le magam itt és most, mert lehet, ő ismer, és akkor már esélyem sem lesz nála később, és akkor ugrott a fogadás Justinnal.
- Mennem kell. De ígérem, megkereslek. – még egyszer odaléptem hozzá és egy búcsúcsókot nyomtam duzzadt ajkaira, aztán megfordultam és leléptem. Éppen, hogy nem buktam le, mikor észrevett a haverom.
- Jackson téged kereslek már mióta. – ölelt át félig, és húzott vissza a tornaterembe. Én még mindig nem ocsúdtam fel az előbbiekből, de azért követtem őt. Még a nevét se mondta el. Hogy fogom megtalálni később? Már kezdett aggasztani, hogy ennyire ostoba voltam, és nem erőszakoskodtam jobban, hogy megtudjam a vöröske nevét.
- Mi van Jackson, itt vagy? – nézett furán rám Derek, mire bólintottam és csatlakoztunk a többiekhez.
- El se hiszem, hogy holnap reggel indulunk a sí táborba. – lelkendezett Kevin. Ő volt közöttünk a legjobb síelő, és ezt minden adandó alkalommal újra felhozta. Nekem ez teljesen kiment a fejemből. Most már esélyem sincs, hogy újra lássam az ördögjelmezt viselő hölgyikét, hacsak nem az iskolánk tanulója…

 


Lydia Martin

 


Amikor kiértünk sokkal jobban éreztem magamat. Egy pillanatra behunytam a szemeimet, hogy élvezzem a friss levegőt, de ezt csak addig tehettem amíg ez a titokzatos idegen nem szorított oda a falhoz. Akaratlanul is egyből a szemeibe néztem melyek úgy vonzottak, mintha valami mágnes lenne. Az a csillogó kékség teljesen magával ragadott és egészen addig nem is érzékeltem a külvilágot, amíg a nyakamhoz nem hajolt. A légzésem egy picit felgyorsult és a szívem is vadul kalimpált mellkasom fogságában. A közelsége valahogy felkavart. Ha akartam sem tudtam volna megmagyarázni miért mentem bele akkor, hogy ide kijövök vele. Talán az a tekintet? Vagy a hangja? De az is lehet, hogy az egész közrejátszott abban, hogy én most képes vagyok vele itt lenni. Apró sóhaj hagyta el a számat ezektől az apró csókoktól és kérdésétől sikerült elgondolkoznom. Hogy is hívnak engem?
- Ly... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni. Ahogyan a fülcimpába harapott attól elakadt a lélegzetem is. Kezemmel eközben végigsimítottam karján és éreztem, hogy áruló testem az ő fogságába esik. Mintha minden mozdulata és tettei hatással lennének rám. Egy érintése szinte olyan volt, mintha minden porcikámat megérintette volna. És ez őrültségnek tűnt ebben a percben. Főleg, hogy nem is ismerem, de úgy látszik a testem annál inkább vágyik arra, hogy még jobban megismerje Zorrot. Teljesen elveszetten néztem fel a szemeibe és a dolgok körülöttem irányíthatatlanná váltak. Azt akartam, hogy ő irányítson mégpedig olyan helyre ahol még nem jártam és olyan pillanatba melyet csak ritkán tapasztaltam. Egy ideig csak figyeltem a mozdulatot ahogyan ujjaival megérinti a számat és most én is az ő ajkait fürkésztem. Ha akartam volna sem tudtam volna letagadni, hogy mi játszódik le bennem. Szavaitól játékos mosoly terül el az arcomon, de mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már megcsókolt. Ennyi kellett ahhoz, hogy az előbbi gondolataim melyek őrültségnek tűntek, azok is legyenek. Karjaimmal átkaroltam a nyakát és jobban hozzásimultam, mint ahogyan kellett volna. Magamra sem ismertem. Viszonoztam a csókját és már teljesen átadtam magamat a pillanatnak amikor megzavartak minket. A szemeimet még egy picit csukva tartottam és próbáltam hozzászokni a levegővételhez is. A szívem úgy kalimpált, mintha ezen a csókon múlott volna a létezésem. Apró mosoly kúszott az arcomra ahogyan még egy utolsó csókot kaptam tőle, majd zavartan néztem távolodó alakját és közben a homlokomra tettem a kezemet. Szinte beleszédültem ebbe a mámorító érzésbe így félő volt, hogyha ellépek a faltól akkor itt mindenki előtt esek el. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam, majd bepróbálkoztam azzal, hogy elindulok vissza. Bár semmi kedvem nem volt és a gondolataim különböző képeket kreáltak arról, hogy Zorro még vissza fog térni. Ha nem most, hát később. És bár a gondolataim itt akartak maradni, nekem már mennem kellett volna. Összeszedtem magamat és elindultam abba az irányba, amibe ő ment, de hiába néztem körül már nem láttam őt. Sorba jöttek elő a hercegnők, a macskanők és minden képzeletbeli lények, de ő nem. Egészen addig meg sem álltam amíg vissza nem értem Allisonhoz, aki érkezésem után kérdően tekintett rám.
- Hol voltál? - hagyta ott hirtelen a táncpartnerét én pedig valami ülőhelyet kerestem.
- Kint. - mutattam az ajtó felé és most ő is arra nézett.
- Egyedül? - ült le mellém, majd megráztam a fejemet.
- Zorroval. - mosolyodtam el bájosan, de elég furán méregetett engem.
- Az jó, mert én egyet sem láttam. - fogta most már ő is a fejét, de én csak mosolyogni voltam képes. Ez a pillanat az őrületbe kergetett és még most is a titokzatos idegent kerestem szemeimmel, aki pár perc alatt teljesen elvette az eszemet. Allison viszont úgy döntött ő már eleget bulizott a sulis dolgokban így rávett, hogy induljunk hazafelé. Mivel a szüleim csak reggel érnek haza így lesz időm nyugodtan átöltözni és egyebek. A kocsiban elég szórakozott voltam. Folyamatosan csak Ő járt a fejemben, akinek a nevét nem tudtam, de viszont azt igen, hogy milyen a csókja. Ezen ismét csak mosolyogni tudtam, majd mikor leálltunk az ismerős ház előtt Allisonra néztem.
- Akkor holnap jössz a sí táborba? – érdeklődtem tőle, de csak elfintorodott.
- Igyekszem ott lenni. – mosolygott most már biztatóbban, mint az előbb.
- Ne hagyj egyedül, mert kicsinállak. – bájos mosolyt villantottam rá, majd miután elköszöntünk egymástól elindultam befelé a házba, hogy a holnapi napra kipihenjem magamat. Nem hittem el, hogy mik történtek ma este. Egy kis tündérmese rajzolódott ki a fejemben, ahol most én voltam a főhősnő. 

Jackson Whittemore

 



Kevin és a többiek elmerültek a tábor kínálta lehetőségek kivesézésében. Most az egyszer hálát adtam, hogy nem kellett ebben a beszélgetésben részt vennem, mert az én gondolataim még mindig egy vörös hajú lány körül jártak. Justin is unta a témát, ezért odajött hozzám, és kikérdezett a lányról.
- Na hogy ment a becserkészés? – ültünk le az egyik üres asztaltól, mire én lazán hátradőltem a széken és a haverom szemébe néztem.
- Jól alakultak a dolgok, csak megzavartak minket. Tudod annyira dögös, meg ismerős. – osztottam meg a gondolataimat vele.
- Na és tudod a nevét, hogy holnap meg is találhasd? – erre csak grimaszoltam, hiszen ez az egy apró dolog, ami engem is nagyon idegesített. A neve valahogy elfelejtődött, és nem is árulta el.
- Nem mondta el, így nehéz dolgom lesz. A suliban eddig nem is láttam még. Szerinted hány vörös hajú lány jár ide? – kérdeztem meg tőle, mire ő is elmorfondírozott ezen, aztán elmosolyodott.
- Úgy 10-15. Már így is jobb az esélyed, mintha barna lenne, vagy szőke. A vörösek ritkák, és meg fogod találni. – biztatott, és én hittem is valamennyire ebben. Holnap mindenképpen nekiállok a dolognak, mert nem hagy nyugodni. Derek ekkor lépett oda az asztalhoz, Dannyvel az oldalán.
- Megyünk haza. Holnap korán kell kelni, és nincs kedvem ehhez már. Jössz? – kérdezte Derek, és Danny is már türelmetlenül dobolt az asztal szélén.
- Persze. – elbúcsúztam a többiektől és már mentünk is ki az autóhoz. Amikor beszálltunk már majdnem mindannyian józanok voltunk, hiszen a whiskey-t is régen ittuk meg. Hazafele nem szóltam semmit, mert csak arra tudtam gondolni, hogy ki ez a lány. Derek azt ecsetelte, hogy ő meg összeismerkedett valami boszorkánnyal, akitől még azt is elviselné, ha megátkozná. A házunk előtt zökkentem ki a gondolataim folyamából és mindenkinek ’Jó éjt’- et kívántam. Lassan battyogtam fel a lépcsőn, és nyitottam be a házba. A szüleim már aludtak, így csak a konyhában kapcsoltam fel a villanyt. Kicsit kiszáradtam, ezért a hűtőhöz léptem és kivettem egy üveg ásványvizet. Mozgalmas este volt mögöttem, és nem vágytam másra, hogy beessek az ágyamba egy jó zuhany után. A vízzel együtt mentem fel az emeletre, és tártam ki a szobám ajtaját. Az én kis birodalmam. Középen egy nagy franciaágy állt, - ahol már nem egy nő fordult meg -, mellette a rumlis íróasztalom tele könyvekkel, az Asus laptopommal, és a meztelen nős poszteremmel. Miss Január egy kis fekete tangában mosolygott vissza rám. A szobához tartozott egy fürdő is, és a legjobb hely, a terasz. Mivel a szüleim nem tudták, hogy cigizek, ezért mindig ide lopóztam ki. Most lustán letettem az asztalra az üveget, amiből alig kortyoltam, és kinyitottam a teraszra nyíló ajtót. A friss esti levegő jót is tett. Levettem a jelmezem és a forgószékemre dobtam. Na melyik legyen előbb a cigi vagy a zuhany? Végül a zuhanyt választottam, ezért a szekrényből előkerestem egy kék alsót, és azzal együtt zárkóztam be. A kádba léptem és megnyitottam a zuhanyt. A víz először kellemesen hideg volt, aztán beállítottam langyosra a hőfokot. A lezúduló vízsugár alatt megint elkalandoztak a gondolataim, ma már nem tudom hányadik alkalommal. Mi lett volna, ha senki nem zavar meg minket? Nem hiszem, hogy meg tudtam volna állni egy csóknál. Elrángattam volna, és valamelyik eldugott helyen meghúztam volna. De ez akkor nem lett volna kihívás…és a fogadás. Elzártam a vizet és kiléptem a kádból. A fémes törölközőtartóról elemeltem egy fehéret és a derekam köré csavartam. Nem akartam már ezen agyalni, ezért a kezembe vettem az alsót és visszamentem a szobámba. Ott ledobtam a törölközőt a földre és belebújtam az alsónadrágba. A jelmezem belső zsebéből kihalásztam a cigis dobozt, és kiléptem a teraszra. A korlátnak dőlve szívtam el az utolsó szálamat. A szomszéd kutyája ugatott egyedül, de ezen kívül minden csendes volt. Azt a kutyát egyszer tuti kinyírom. Mindig kiszökik, és már legalább egy tucat alkalommal a mi kertünk végében végezte el a nem kívánatos dolgát, amit persze nekem kellett eltakarítani. Úgy utáltam azt a dögöt. Mikor elszívtam ledobtam a csikket és eltapostam, hogy ne maradjanak nyomok, elhajítottam a szomszéd felé, és reméltem, az az eb van annyira hülye, hogy meg is egye. Bezártam az ajtót, és bebújtam az ágyba, szinte azonnal elaludtam.

Másnap anyám rikácsolása ébresztett, hogy ne aludjak, mert le fogom késni a tábort. A szobámban matatott reggel, és még a redőnyt is felhúzta. Ilyenkor kívántam volna a pokol legsötétebb bugyrába. Kómásan és morogva tapogatóztam, hogy eljussak a fürdőig. Ott megmosakodtam, és fogat mostam. A tükörben egy nyúzott arc nézett vissza rám, amire még én se buktam volna, nemhogy a csajok. Ásítva lőttem be a hajamat, és indultam vissza felöltözni. Egy farmert, és egy sötétkék polárpulóvert vettem fel. Anyám már a konyhában sürgött-forgott, és azt csiripelte, hogy kész a reggelim. Lementem és leültem az asztalhoz, amikor elém tett egy müzlis tálat és mellé a tejet.
- Anya nem vagyok már 12 éves. – forgattam meg a szemeimet, mire ő kérdőn nézett rám.
- De, eddig szeretted ezt. Még a tetejüket is eltettem, hogy megszerezd a Supermanes figurát. – nagyot sóhajtottam, és felálltam, hogy a gyümölcsöskosárból elvegyek egy almát.
- Már nem vagyok oda érte. – kacsintottam rá, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Már kikészítettem a sílécedet, meg a csomagodat is összekészítettem. – magyarázta. Igen, én erre lusta voltam, és még ő pakolt be helyettem, ha ilyen helyekre mentem, legyen szó erről, vagy edzésről. 10 perccel később el is indultunk, és a suli előtt álltunk meg. Ő ragaszkodott hozzá, hogy a buszig kísérjen, de felvilágosítottam erre semmi szükség.
- Biztos? – nézett a szemembe.
- Már nagyfiú vagyok. – válaszoltam unottan, mire vette az adást, és hamar is el is búcsúzott tőlem.
- Jó szórakozást! – integetett még, amikor elindultam a többiek felé. Azonban nem figyeltem és egy lányba ütköztem bele.
- Nem tudsz a lábad elé nézni? – förmedtem rá, és még véletlenül löktem is rajta. Vörös haja kikandikált a sapkája alól. Lydia Martin az osztálytársam. A tudóska, a stréber, a minden lében kanál. Soha nem kedveltem, és nem is igazán beszélgettem vele. Most meg még az ügyetlenkedése is.
- Vigyázz meg ne csússz a jégen, és eltörd a kis buksid. – gúnyosan kinevettem, és indultam tovább megkeresni a haverjaimat. Ez a lány egy katasztrófa ….

Lydia Martin 

 


A házba érve nem kellett arra ügyelnem, hogy éppen lebukok vagy valami. A szüleim nem voltak itthon, én pedig a jelmezhez tartozó farkamat pörgetve indultam felfelé a lépcsőn. Kicsit magányos volt így egyedül, de a másik oldalra gondolve eléggé bulis is. Ha most olyan lennék rendeznék egy házibulit, de reggel érte kinyírnának a szüleim, ebben teljesen biztos vagyok. A szobámba érve még előkutattam a holnapi naphoz kellő felszereléseket. A sílécet a garázsban tartja apa így azt reggel indulás előtt elkérem tőle. Mikor készen lettem ezzel sóhajtva egyet kerestem magamnak egy pizsamát, amiben aludhatok. A fürdőbe mentem és egy ráérős zuhany után bújtam be az ágyamba. Gondolataim a ma este körül forogtak. A kék szemek csillogásáról és arról, ahogyan a közelsége milyen érzést váltott ki belőlem. Eszembe jutott a hangja, az érintései és minden más. A legnagyobb dolog, amit sajnáltam, hogy éppenséggel megzavartak. Több időt is tölthettem volna vele nem csak egy éjszakát. Vagyis még annyit se. Még egy ideig ezen gondolkoztam és ezekkel a gondolatokkal a fejemben hunytam be a szemeimet.
Másnap reggel az ébresztőm szokásos csörgése ébresztett fel. Nyújtóztam egyet, de nem akartam felkelni. A másik oldalamra fordultam és megpillantottam az időt. Most az egyszer időben keltem fel saját magamhoz képest. Kitakartam magamat, majd lábaimat a földre helyeztem és a rózsaszín papucsomat felvéve indultam be a fürdőbe. Elég gyorsan kész lettem és most a hajamat is hullámosan hagytam. A szokásos sminkem mellett döntöttem és a ruhám sem volt annyira kihívó. Egy feketés nadrágot vettem fel, hozzá pedig egy lila árnyalatos felsőt. A fürdőben végezve fújtam magamra kedvenc parfümömből és előkerestem egy cipőt is. A táskámat felkaptam, majd a másik kezembe a telefonommal indultam le a konyha felé. Anyáék már itthon voltak mert érdekfeszítő beszélgetés folyt az üzleti dolgokról. Engem nem nagyon érdekeltek ezek, de ők másról sem tudtak beszélni. Szinte az egész kapcsolatuk egy üzleti tárgyalás volt én meg kezdtem magamat úgy érezni, mintha valami ügyfél lennék. Lassan lépkedtem a konyha felé és léptem be az ajtón.
- Jó reggelt. - köszöntem, mire a beszélgetés abbamaradt és mindketten rám szegezték tekintetüket.
- Jó reggelt. - köszöntek szinte egyszerre, majd anya egy barna zacskót nyomott a kezembe.
- A reggelid Kicsim. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd visszalépett a pulthoz.
- Köszönöm. - mosolyogtam magamhoz képest is túlságosan bájosan, majd apa felé fordultam. Miután hosszas győzködés után végül sikerült elkérnem tőle a sílécet már a garázsba is ment, hogy kihozza nekem.
- Még mindig biztos vagy benne, hogy mész? Nem éppen a legjobb helyek ezek. - aggodalmaskodott, de én csak biztatóan rámosolyogtam.
- Igen, az vagyok. - válaszoltam egyértelműen, majd apa úgy döntött, hogy ma ő visz el az iskolába. Nem akartam ellenkezni, ha már felajánlotta. Bepakoltam hátra a cuccaimat, majd beszálltam az autóba és egy kicsit összébb húztam magamon a kabátot. Nem szerettem a telet, de a síelés dolog minden évben felkeltette az érdeklődésemet. Útközben nem igazán szóltunk egymáshoz, csak akkor törte meg a csendet amikor szálltam volna ki az autóból.
- Vigyázz magadra és hívj, ha oda értetek. - mondta határozottan, de aztán mégiscsak megengedett magának egy mosolyt.
- Mindig azt teszem. - válaszoltam elmosolyodva, majd kiszálltam az autóból és előszedtem a cuccaimat. Apa már nem követett engem mert tovább kellett mennie a munkájával kapcsolatban így elindultam egyedül a buszhoz, hogy megkeressem Allisont. Hiába néztem jobbra vagy balra, a lánynak semmi híre. A tegnap este nekem volt totál hihetetlen és mégis Allison fog kidőlni? Még egy ideig a busznál kerestem, de meguntam így elindultam valamerre. Allisont sehol nem láttam ezért elkezdtem írni neki egy sms-t, amikor valaki nekem jött. Egy percre pillantottam fel csak az előttem álló személyre, akinek gúnyos megjegyzései nélkül is tökéletesen indult volna a nap.
- Ezt én is ugyanúgy kérdezhetném. - kerestem a hangomat, majd megforgattam a szemeimet és inkább nem vettem magamra az egészet.
- Bunkó. - mormogtam még. Jackson. Ő róla elég annyit tudni, hogy nem éppen egy kedves személy. Velem meg főleg nem. Bár annyit beszélgettünk, mint én a posztereimmel, de ennyi. Szóval semmit .Ez volt eddig a leghosszabb beszélgetésünk főleg, hogy én meg sem szólaltam. A tanár is megérkezett mire elindultam visszafelé a buszhoz és szerencsére Allison is megérkezett már, hogy csatlakozzon hozzám. A buszra felérve ültünk valahova majdnem elejére és kényelmesen elhelyezkedtem, hogy felkészüljek arra az utazásra, amire sosem lehet igazán felkészülni...